Hírvivő Hermész

Politikai, gazdasági, kulturális magazin

Címkék: Tanka Endre, külföldiek földszerzése, EU csatlakozási szerződés módosítása
 

Tanka Endre 

 

Földpiaci fegyverletétel

A Kormány lemond nemzeti önrendelkezésünk visszaszerzésének uniós lehetőségéről

A csatlakozási szerződések az EU 15 tagját, továbbá Ciprust, Máltát és Szlovéniát mentesítik az alól, hogy korlátlanul megnyissák földpiacukat a tőke számára, viszont a keleti tizeket erre kötelezik. A tekintélyes értelmiségiekből, közéleti szereplőkből álló Százak Tanácsa kérte a kormánytól annak megfontolását, hogy a csatlakozási szerződés e jogsértő rendelkezéseinek jogorvoslatát rendes felülvizsgálati eljárással kezdeményezze az Európai Tanácsnál. Az ajánlást, amit jogi szakvélemény támaszt alá, a kormány nevében a földművelésügyi miniszter elutasította.

Az indokok szerint „a szerződések módosításához valamennyi tagállam egyhangú döntése szükséges”, ennek formája több országban a népszavazás, így az előkészítés 10 évig is tarthat. Akár egy tagállam ellenérdeke kizárhatja a jogorvoslatot, miközben „jelen kérdésben több tagállamnak is ellentétben állnak az érdekei az ajánlásban megfogalmazott kezdeményezéssel.” A felülvizsgálat fő akadálya az, hogy „a földszerzés szabályainak az uniós jog hatálya alól való kivétele alapvetően lenne ellentétes az európai integráció céljaival.” Végül a minisztériumi állásfoglalás leszögezi, hogy a javasolt jogorvoslat szükségtelen: „A kormány a vonatkozó hazai jogszabályi környezet kialakítása során a fenti keretek között is folyamatosan arra törekszik, hogy a termőföldek magyar tulajdonban tartását és a helyben lakó földművesek tulajdonszerzését és valós földhasználatát tudja garantálni.”

Látszólag ezek elsöprő érvek, de valójában alaptalanok. Nem igaz, hogy az alapszerződés – amelynek része a csatlakozási szerződés is - csak a tagállamok egyhangú döntésével módosítható. Az ugyanis az Európai Tanács egyszerű szótöbbségéhez köti a javaslat érdemi tárgyalását, és a kormányképviselők konferenciáján a tagállamok „közös megegyezéssel” döntenek az alapszerződés módosításáról. Ha ez az előírás egyhangú döntésről szólna, úgy a normaszövegnek kifejezetten utalnia kellene a tagállamok vétójogára. A „megegyezés” viszont érdekegyeztetést jelent, ami az egyes államok részéről kompromisszumot is enged a többségi álláspont javára, amelynek alávetik magukat.

Bár a módosítás tagállami jóváhagyásra szorul, a ratifikáció aligha húzódhat 10 évig  Ha 2 év után azt a tagállamok 80 százaléka megtette, úgy a tanács köteles intézkedni az akadályok elhárításáról. Nem helytálló érv, hogy több tagállam ellenérdekelt a saját földpiaci önrendelkezése törvényességének a helyreállításában. Számolni kell ugyanis azzal, hogy Brüsszel diktátuma  hamarosan épp úgy kizárja a tizennyolcak földjogi önrendelkezését, mint ahogy azt eleve elvonta a tizektől. Ezért az EU mind a 28 tagállamának objektív létérdeke, hogy a szerződésmódosítás garantálja számára a földtulajdon és a földhasználat nemzeti szabályozásának azt a kizárólagos hatáskörét, amit hat alapintézmény kötelezően biztosít a részükre. A törvénysértések a tőkeérdek egyoldalú, jogtalan érvényesítése miatt álltak elő. A valós érdekütközés tehát nem a tagállamok között, hanem azok és a globális tőkeuralom között feszül.

A minisztériumi érvelés egyik csúsztatása, hogy a szerződésmódosítás a földszerzés szabályait kivenné az uniós jog hatálya alól, és ezzel az uniós integráció céljait sértené. Ez nem így van. Ellenkezőleg, a törvényesség helyreállítása az elsődleges közösségi jogon belül, az alapintézmények tiszteletben tartásával történne, mert éppen azok erősíthetik meg a tagállam kizárólagos hatáskörét a földjogi önrendelkezésre. Az integráció céljainak emiatt előálló sérelme így fogalmilag kizárt. Ezt a tagállami hatáskört 1957 óta mindmáig változatlanul fenntartó jogintézmény is bizonyítja: az EGK/EU alapítói és a később csatlakozók az integráció egyik, mindenkori alapcéljának tartják az államterületük feletti, korlátozott önrendelkezésnek mint a nemzetállami lét döntő feltételének a megőrzését és ennek alkotmányos garanciáját.

Földviszonyaink valósága mindennél meggyőzőb-ben cáfolja a minisztérium álságos állítását, amely szerint a föld tőkének minősítése is biztosítja „a termőföldek magyar tulajdonban tartását és a helyben lakó földművesek tulajdonszerzését.” Ennek cáfolatához elég egy pillantást vetni a 2013. évi földtörvényre, amely kitárja a földpiac kapuját a külföldi tőke előtt, mivel földszerzésre jogosult „földműves” lehet bel – és külföldi agrárcég tulajdonosa, sőt az unión kívüli jogi személy is.

Ugyanakkor a minisztérium álláspontjának hozadéka, hogy nem vitatja az alapszerződésen átgázoló, halmozott közösségi jogsértéseket, amelyekkel a csatlakozási szerződéseket előkészítő Európai Bizottság a tizeket földpiacuk korlátlan megnyitására kényszeríti. A hallgatólagos beismerésben szerepet játszhat, hogy e jogsértések cáfolhatatlanok. Ez előrelépés az ügyben, mert tudományos kutatás eddig ezt a tényt hitelesen, bizonyító erejű dokumentumokkal még nem tárta fel, és a közösségi jog sérelmeit hazai politikai döntéshozó sem ismerte el.

Miért nem él a kormány a földtőke törvényességi felülvizsgálatának uniós esélyével? Az egyik politikai ok kézenfekvő. A csatlakozási szerződés e jogellenes részét éppen az első Orbán - kormány fogadta el és földpolitikája azóta is a legfőbb uniós vívmányt, a tőkeszabadság mindenhatóságát szolgálja. Ígéretei a nemzeti önvédelemről szólnak, de az intézményi végrehajtás kiterjeszti a tőkés nagybirtokrendszert, azt földtulajdoni monopóliummal, földhasználati kiváltságokkal véglegesíti és a földszerzéshez szabad utat ad a nemzetek fölötti tőkének. Ez – többek közt – látványosan tetten érhető a külföldi tőkeberuházót kiszolgáló „ingatlanfejlesztésnél”, amely a kiszemelt termőföldet (a mérték és a földminőség közérdekű korlátjai nélkül) kivonja a művelésből, és mint ingatlant a valós értékéhez képest jelképes áron a beruházó tulajdonába adja. Dacára annak, hogy a befektető bárhol a világon kénytelen beérni a föld bérletével.

Csakhogy földjogi önrendelkezésünk jogtalan kizárása óta a történelem kereke nagyot fordult. Európában a nemzetállam ma végnapjait éli: azzal szembesül, hogy a tőke globális uralmi rendje már jelképesen sem fogadja el az államiság 1648 - a vesztfáliai béke - óta élő fogalmát, ami három ismérvre épül. Ezek az önálló, sérthetetlen államterület, a saját – etnikai alapú - népesség és a rajtuk gyakorolt főhatalom. Az utóbbi lényegében már ma is az unióé mint „szuperállamé”. Az EU szövetségi állammá, Európai Egyesült Államokká való átalakításának terve viszont (amit a lisszaboni szerződés 2007 – ben még nem tudott kierőszakolni) a tagállamokat maradék önrendelkezésüktől is megfosztja. Így szuverenitásuk teljesen kiüresedik, csak formális lehet. Az etnikai gyökerű népesség – az Európára zúduló népvándorlás milliós  áradata miatt - többé nem lehet államalkotó többség: az őslakosság a népességzuhanás, az elöregedés, a munkaképes fiatalok elvándorlási kényszere, valamint a társadalmi – kulturális bomlás következtében a saját államterületén kisebbségbe szorulhat, vagy a kihalás szélére is kerülhet. Az államterület sorsát a tőkediktátum azzal pecsételi meg, hogy az uniós jog a földet Európában mindenütt tőkévé minősíti majd. Ezzel a tizennyolcak földjogi önrendelkezése is megszűnik. 

Ilyen végveszélyben a jog csak egy eszközt hagy a nemzeti önvédelemre. Ez a maradék – szuverenitásnak foggal – körömmel való megtartása. Ezen múlik, hogy a tagállam végképp feloldódik – e az őt elnyelő szövetségi államban, vagy megőrzi azon hatáskörét és funkcióit, amelyek nélkül nem létezhet. Ebből a szempontból különösen fontos az állam uniós földjogi önrendelkezése, mert egyrészt ez a megmaradás elemi létfeltétele, másrészt azt ma is maga az alapszerződés garantálja, amelynek a közösségi jogsértésekkel történő felszámolása zajlik.   Az a tagállam, amelyik – bármilyen okból – nem él a rendes felülvizsgálattal, a földtulajdon és a földhasználat szabályozására irányuló nemzeti önrendelkezését már csak az unióból való kilépéssel szerezheti vissza.  Emiatt a kormány állásfoglalása sorsdöntő és történelmi felelősséggel jár: vagy az önfeladást választja, vagy azt a szabadságharcot, amely – más tagállamok közös érdekű intézményvédelmi fellépésével – visszaállíthatja törvényes földjogi önrendelkezésünket.

 

A szerző az MTA doktora, professor emeritus

/Magyar Nemzet. Vélemény 2016. II. 1. (LXXIX. évf. 26. sz. 8. o.)/

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 44
Tegnapi: 50
Heti: 204
Havi: 636
Össz.: 205 738
Oldal: Földpiaci fegyverletétel
Hírvivő Hermész - © 2008 - 2018 - hirvivo.hupont.hu