Egyszer csak azt vettük észre, hogy van már nekünk Ellenzéki Kerekasztalunk, mely tárgyalni kezdett az MSZMP-vel, majd az abból – puccsal - létrejött Magyar Szocialista Párttal. A mai napig sem tudja senki, hogy a Kerekasztalban részt vevő párt-alakzatok honnan merítették a legitimitásukat, hogy a Magyar Nép jövőjéről tárgyaljanak. Közben folyt a spontán privatizációnak nevezett szabadrablás, amely már 1987-88-ban elkezdődött, az előző részben felvázolt technikával.

A tsz-tagok nem győzték kapkodni a fejüket, amikor azt észlelték, hogy a kombájnok, az erőgépek sorra átvándoroltak a tsz-vezetők érdekeltségi körébe tartozó cégek tulajdonába; az egyes állami vállalatok eszközeinek egy része ugyanerre a sorsra jutottak, és a munkások beosztottak sehogy sem értették, miként lehetséges ez. Németh Miklós újdonsült miniszterelnök sem tett semmit a nemzeti vagyon szétlopásának megakadályozása érdekében, és ezért később méltó jutalmat kapott, ugyanis ő lett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank személyzeti elnökhelyettese. Ez a beosztás egyébként valószínűleg azon személyek parkoló helye, akik kellő súlyú szolgálatot tettek a nemzetközi pénzügyi köröknek.

Nem szabad elfelejteni, hogy 1989. tavaszán Antall József már a Magyar Demokrata Fórum tagja, később 1989. októberében az elnöke, és az 1990-es országgyűlési választások eredményeképpen ő lett a Rendszerváltó Miniszterelnök.

Bíró Zoltán az MDF első elnöke a mai napig is csodálkozik Antall József váratlan felbukkanásán.

Antall József egyébként az Ellenzéki Kerekasztal meghatározó személyiségévé vált, és jelentős befolyást gyakorolt az 1949. évi XX. Törvény, az Alkotmány átformálásában. Le kell szögeznünk, hogy a rendszerváltó politikai elit legkiemelkedőbb tagja volt mint viselkedéskultúrában, mint pedig politikai felkészültségben. Idő előtti halála kétségtelenül nagy vesztesége a magyar politikai életnek. Bármennyire is tiszteljük Antall Józsefet, nem hallgathatjuk el azon vélekedésünket, hogy Schultheisz Emil korábbi egészségügyekért felelős miniszter javasolta őt miniszterelnöknek, mint egyetlen alkalmas személyt, még 1988-ban.

A Németh Miklós vezette kormány jelentős intézkedése volt a rendszerváltás menetében az Állami Vagyonügynökség létrehozása 1990, márciusában. A vagyonügynökség feladata az lett volna, hogy a privatizációt törvényes mederben tartsa, és mindenkor a Magyar Állam érdekeit helyezze előtérbe. Talán mondanom se kell, hogy ez nem valósult meg, már csak azért sem, mert 1990-től 1994-ig a KISZ felső vezetésből származó Csepi Lajos volt az ügyvezető igazgatója. Ami csodálatos! Megmaradt ezen a poszton egészen négy éven át, és a rendszerváltó magyar kormány nem tudta vagy nem akarta elmozdítani a posztjáról, holott mindenki tudta, hogy tevékenysége – enyhén szólva – problematikus.

Folytatjuk…