Hírvivő Hermész

Politikai, gazdasági, kulturális magazin

címkék: A mi harcunk

    A mi harcunk

fekete_sereg_zaszlaja.jpg




Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben.


Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.

Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok.

Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével.

Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát.

Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

szondi.jpg

Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által.

Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért, és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell.


(Pál levele az efezusiakhoz 6/11-20.)

 


arpad_fejedelem.jpg








                                                                                                      







































 














































 






























 








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 50
Heti: 176
Havi: 608
Össz.: 205 710
Oldal: A mi harcunk
Hírvivő Hermész - © 2008 - 2018 - hirvivo.hupont.hu