címkék: Forrai Sándor, magyar rovásírás, magyar őstörténet

 

Forrai Sándor

A magyar rovásírás eredetének őstörténeti háttere

(Az alábbi írás előadásként hangzott el az 1989. július 16-23. között, Felsőőrött tartott magyar őstörténeti konferencián. Írásban  a TURÁN c. folyóirat VII. évf. 5.számában jelent meg.)

 

6.

Galánthay Tivadar, a neves orientalista, az arab, a török, a kínai és a koreai nyelvekre gyorsírást szerkesztett. Ő volt az első, aki rámutatott a magyar és a föníciai rovásírásnak az egyiptomi képírásból való kialakulására. Tanulmányának rövid tartalmát a Gyorsírászati Lapok 1913-14. évi 52. évfolyamának 9. száma közölte A magyar ősírásról és a benne lévő gyorsírási elemekről címmel. Ebben nem fogadja el azt az álláspontot, hogy ősi írásunkat az ó-türkből vettük volna át. Külön táblázatban mutatja ki a magyar rovásírásnak az egyiptomival való szoros kapcsolatát.

Ezt a kapcsolatot történelmi háttérrel is igazolja. Hivatkozik Campbell John Francis of Islay „The Hittites: Their inscripcions and their history” című könyvére, melyben leírja, hogy a  „magharokat” a kaldesi csata idejében (Kr.e.1350 körül) Szíria nyugati felébe helyezi és Maara, Maghara városának tájékára, amelynek közelében ma is van Mesghara nevű község (egyes atlaszokban Mesrara).A csatában részt vett törzsek között Arad nevű törzs is szerepel, amelynek hasonló városa Szíria tengerpartján feküdt.

Ettől északkeletre feküdt Árpád, amelynek romjait még most így nevezik. A Kárpát-medencében Aradon kívül több kisebb település viseli az Árpád nevet, köztük a legnagyobb Bihar megye szalontai járásában Árpád nagyközség, ahol 1849-ben többek között Táncsics Mihály és Arany János is bujdosott.

Campbell megállapítása szerint a föníciaiak Kr.e. 1500 körül III. Thotmesz fáraó uralkodása idején fejleszthették ki betűírásukat, a rovásírást. Ezen megállapítását Campbell arra alapozza, hogy az egyiptomi Karnak városának hieroglif felirata szerint III. Thotmesz birodalma területén magharok is éltek és a hettitákkal együtt harcoltak.

Bizonyságul  a feliratban szereplő Arad, Árpád és Maghara városokat említi. Campbell magharok alatt kifejezetten a magyarokat érti. Feltehetően a szabír-magyarokról lehet szó. Megállapítja továbbá, hogy a magyarok itt Naharina (Naharin, Nahiri, Neuri, Mihri) nevű népszövetségben éltek és a legtovább bírtak ellenállni az asszír nyomásnak, Árpád városa is öt évig állta az ostromot. Kr.e. 700 körül a győztes asszírok e terület lakói között nagy áttelepítéseket hajtottak végre és helyükre Mezopotámiából arámiakat is telepítettek.

M.F. Albericht ugyancsak az angol kutató Campbellhez hasonló  eredményre jutott a maghar nevekkel kapcsolatban, amikor „Archology of Palestina” című könyvének 66. oldalán megállapítja, hogy „Mag-har rét a Tábor-hegytől kb. 10. km-re fekszik, amely bibliai alakítással Názáretnek van írva.”

A „magyar népnevünk „gy” hangja több nyelvben ismeretlen, ezért a földrajzi nevek latin betűs átírásában a magharon kívül még számos változata ismert.

Többek között: Madzsar, Madjar, Magar, Magor, Mogor stb. Ez utóbbi a Csallóközben Árpád-kori település, mai nevén magyar község.

Galánthay volt az első, aki rámutatott a magyar rovásírás eredetének őstörténeti hátterére. Véleménye szerint a kutatási eredmények alapján a Közel-Keleten kellene keresni a magyarág eredetét és nem a Kaukázusban. Szerinte elsősorban Árpád romjai környékén való ástatások járnának meglepő eredménnyel. Sajnos ez a mai napig sem történt meg. De amint láttuk, a szabír-magyarság révén a Kárpát-medencét is tekinthetjük az őshazánknak mint az írás egyik bölcsőjét. Az eddigi régészeti adatok alapján – szerintem is – további alapos kutatásra volna még szükség. Ezt a Közel-Kelet és a Kárpát-medence ősi kapcsolatai, azonos földrajzi nevei is feltétlenül indokolják. A Kaukázus csak egy közbeeső állomás volt a két „bölcső” között, és innen történhettek a kirajzások a szélrózsa minden irányába és vissza, melynek a nyomai máig is megmaradtak.

Európaiak vagyunk ugyan, mai őshazánk is Európa, de számtalan szállal kötődik a Közel-Kelethez és Ázsiához ősidők óta. Sürgős feladatunk: megtanulni újból Kárpát-medencei szemléletben gondolkodni, a Bach-korszakban és Trianonban eltemetett igazságokat feltárni, népünk és a világ tudomására hozni. Már az eddigiek alapján tényként állapíthatjuk meg, hogy a ma élő európai népek közül a magyarság rendelkezik olyan ősi írásbeliséggel, melyet a latin betűs írás átvétele után máig is őriz, és melynek segítségével őstörténetünket évezredekre visszamenően a valóságnak megfelelően közelíthetjük meg.

 

 Vége

 

5.

Rovásírásunknak az egyiptomi hieroglifírással való kapcsolatánál megemlítem a felső-egyiptomi Karnak város egyik templomának hieroglif feliratában Arad, Maghara, Árpád városok nevét i.e. kb. 1500-ból. Ezen városnevek a mai térképeken is szerepelnek és léteznek. Az idézetek azt bizonyítják, hogy feltehetően sokezeréves szabir-magyar településről van szó. Ennek a népnek tehát közvetlen köze kellett, hogy legyen az egyiptomi és föníciai írások kifejlesztéséhez. A szabir nép őstörténetével kapcsolatos a Zab folyó mint kultúrközpont. Erről a Cambridge Ancient History I. kötet 2. rész 609. oldalán a következőket írja: „A Zab folyó menti ősnépről a sumér agyagtáblákon már történelmileg bizonyított adatokat találunk. Erről a népről a cseréptábla írók mint AS, vagy SA népről emlékeznek meg és a későbbi történelem a nagy SU, vagy SUBARIAN népnek fogja nevezni azokat Sumir-Akkádban. Nem véletlen, hogy nálunk Nógrád megye salgótarjáni járásában Zabar helységnév ismert. „Ar” végződésű helységnevek még Szabolcs-Szatmár megyében Kisar, Nagyar; Zala megyében Zalaszabar; Baranya megyében Hercegszabar, Székelyszabar, Vas megyében Szombathely, melynek eredeti neve Szabiria, vagy Szavária.

A földrajzi nevek etimológiai szótára szerint Arad városunk szótagja az ar = úr szavunkkal azonos. Ez a végződés a következő népnevekhez is kapcsolódik: magy-ar, av-ar, szarv-ar, sub-ar stb. Megemlítem, hogy az ókorban a Holt-tengertől keletre szintén volt egy Ar vagy Ar Moab nevű város, mely Moab tartomány fővárosa volt. A görögök és a rómaiak Areopolisznak nevezték. Kr. u. 342-ben földrengés romba döntötte. Feltehető, hogy az Ar városnév, azaz úr jelentésű szó a zabar vagy szabar népnév egyik szótagja. Ismeretes Mesa moab királyának 34 soros rovásfeliratos köve, melyet Dibon (ma Dhiban) városában állíttatott fel Kr. e. 835-ben. Az emlékkő a király haditetteit örökíti meg úgynevezett föníciai, elsősorban moab jelekkel. Ugyanis a moabitáknak is szerepük volt a föníciai rovásírás kialakításában, ezt részletesebben ismertetem a Küskarácsontól Sülvester estéig című könyvem 14. oldalán.

A továbbiakban Bíró József részletesen leírja, hogy a szabírok a Zab folyó környékéről kiindulva fokozatosan hogyan hódították meg az egész Közel-Keletet, hogy jutottak – vitorlával ellátott, kátránnyal bélelt, gyékényből fonott hajókkal – a Fekete-tenger, a Földközi-tenger környékére, a mai Perzsiába, a Dunán fel a Kárpát-medencébe stb. Számunkra a magyar rovásírás kialakulásának szempontjából egyik fontos tényezője a szabir-magyarágnak a Földközi-tenger környéki tartózkodási helye, mert csak így érthető meg az a szoros kapcsolat, amely az egyiptomi és a föníciai írások között fennáll. Ezzel kapcsolatosan megemlítem Gottwald és tudós társai részéről azt a tényt, hogy a hurriták – vagyis a központi szabirság nyugati ága – Kr. e. a XIV. évszázad táján is még étek a Jordán folyó völgyében. (The tribes of Jahwe, Maryknoll, New York, 1981.) Még idekívánkozik Bírónak a régészeti leletekre támaszkodó azon megállapítása, miszerint az ősszabírok Jerikóban Kr. e. 7000-ben megjelentek.

A magyar rovásírás eredetével kapcsolatban Simon Péternél is szinte törvényszerűen bontakozik ki a szabir-magyar őstörténeti háttér. Ezzel kapcsolatban elég csupán még néhány megállapítására hivatkoznom:

 „ A tibarok, tabarok azokhoz a szabir törzsekhez álltak területileg és egyébként is közel, akiket protohettitáknak, vagy hattiaknak nevez a tudomány.” A szabir népnév néha „asphaloi” jelzőt is kap. Ezt azzal magyarázza, hogy „az Eufrátesz vidékén is van oly terület, ahol már az ókorban olaj és szurok tört fel a földből, vagy a folyó vize alól, és a lakosság a szurkot a vízből kihalászva, falazásnál a téglák összeragasztására használta fel, tehát az ’asphali’ jelző erre a területre is utalhat.” A magyar hangzású földrajzi nevekkel kapcsolatban ő is a következő megállapítást teszi: „A Holt-tenger keleti partvidékén az ókorban volt egy Machaerus nevű hegycsúcs, a Holt-tenger vidékétől északra eső területen pedig Emesa, Arad és árpád nevű városok léteztek, oly körzetekben, ahol i. e. XVIII. századtól kezdve  - régészetileg bizonyítottan –szabirok, hurriták nagyarányú bevándorlása  indult meg.” (Magyar Herold, Budapest, ELTE kiadás, 49. o.) Az a tény, hogy rovásírásunk itt a Kárpát-medencében egyedül tudott több ezeréves ősi emlékeket megőrizni, ennek történelmi hátterét bizonyítva érezhetjük. Eddig is tapasztalhattuk, hogy a történelmi valóság kiderítése az írástörténet segítsége nélkül elképzelhetetlen.

 

Folytatjuk...

 

4.

 

A szabir nép őstörténetével kapcsolatban a szerző Charles Berlitz Atlantis the eighth continent című könyvéből a következőket idézi: „Az új felfedezések alapján az őstörténelmet át kell írni.” Ezzel kapcsolatban Bíró megállapítja, hogy az új régészleletek alapján őseinknek a szabíroknak úgy a világ, mint a magyar őstörténelemben egyaránt – gondos kutatásra alapozott – fontos szerepkör jut, az észak-mezopotámiai térkör tizedik évezredétől kezdődően. Őstörténelmünk pontos megírását nehezíti az, hogy a szabírok több évezredes őstörténelmük folyamán különböző ágakra és csoportokra osztódtak és legtöbbször királyaik, fejedelmeik és törzsvezéreik után nevezték el törzseiket, népüket, valamint országaikat.

 

Padányi Viktor Dentumagyaria című könyvének 240. oldalán ezt írja:”… magyar névnek feltűnő és évezredeken át állandó előfordulása van a szabir földdel és a szabin néppel kapcsolatban.” Ezért nem véletlen, hogy a Közel-Kelet mai térképein is még tucatjával találunk olyan magyar hangzású földrajzi neveket, melyek a Kárpát-medencében is ismertek. Ezt a tényt alátámasztja Bírónak az a megállapítása, hogy magyar őstörténetet a legrégibb időktől fogva a honvisszafoglalás koráig a szabírok nélkül elképzelni nem lehet. Egyik történelmi bizonyítékként említi, hogy a 896-os honvisszafoglaló magyarságnak legalább négy törzse – élükön a Megyer törzzsel és annak fejével, Árpáddal – szabir-magyar volt. Ismeretes, hogy a bíborban született görög császár és történész Konstantinos Prophyrogenitos azon közlése, „Demos administrando Imperio” című munkájának 38. fejezetében, hogy Árpád két unokája – Vérbulcsú és Tormás – amikor Kr. u. 948-ban Bizáncban jártak, magukat és őseiket Sabartoi-asphaloi-nak nevezték.

 

Erre vonatkozóan Dümmerth Dezső Az Árpádok nyomában című könyvének (Pannonhalma, 1977.) 33. oldalán a következőket írja. „Mi a történeti valóság a magyar eredethagyományban? Jordanes és bizánci írók említik a hunokhoz tartozó népek között a Szkítiában, a Meoitsz (a mai Azovi tenger) mellékén lakó szabinokat is. Krónikáinkban ez a név szerepel, de 948 körül Bizáncban Bulcsú vezér és Árpád dédunokája, Tormás, úgy informálják Bíborbanszületett Konstantin császárt, hogy a magyarokat régen „erős szabír”-nak (szavartü aszfalü) nevezték. Konstantinnak „A birodalom kormányzásáról” (De adminstrando imperio) szóló munkája tehát hitelesen őrizte meg azt a valóságot, hogy a magyarok őseit – legalábbis a nép egy részének őseit – a szabirok között kell keresnünk.”

 

Árpád személynevünk ősiségével kapcsolatban Bíró hivatkozik Budge E. A. Wallis The Book of the Dead, (London,1956.) című könyvében (oldalszám nincs) a következőkre: „A lakosság eredete és népisége szempontjából a legfontosabb mozzanat az, hogy az észak-egyiptomi dinasztia meglapítójaként is egy ER-PAT, ER-PET, azaz  Árpád nevű királyt tisztelnek, akinek a neve mellett gyakran az őshazájára, a Zab folyó védékére utaló ZAB név, amit az egyiptológusok SAB,SEB alakban írnak át.” Michael Haberlandt, Ethnology (1920. London) című könyvében (oldalszám nincs) ezt írja még ezzel kapcsolatban: A görögös formában írt Osiris, aki Kr.e.3400-3200 táján uralkodott, magát szintén ER-PAT SAB-UR ősétől származtatta.”

 

Folytatjuk...

 

3.

 

A Kárpát-medencében a szabin istenanya neve: „Eres”, azaz erős jelentésű szó, amelyből az Erősd: ma is létező helységnevünk származik. Itt említem meg, hogy Palesztinában is ismert egy Heres vagy Herés nevű helység, amely ugyanebben az alakban Krassó-Szörény vármegye Lugos járásában ismert. Az összefüggés lehetséges. Röviden még utalok Bírónak arra a megállapítására, hogy a Kárpát-medencében a Körös kultúrkörben több mint negyven helyi agyagból formált istennő szobrocskát találtak, mely ősszabin eredetre utal, míg Méhtelken egy csoportban hatvan került elő. Ezekhez hasonló szobrocskákat a szabinok más szállásterületein is találtak. Fontosnak tartom a szerző azon megállapítását, hogy a szabin-sumér régészeti írásos leletek „egy és ugyanazon aglutináló (ragozó- szerkesztői megjegyzés) nyelvet beszélő hatalmas népnek a tulajdona volt.” Ebből logikusan arra kell következtetnünk, hogy a magyarral rokon ragozó nyelv ősidők óta ismert volt a Kárpát-medencében.

 

Bíró József kimerítően foglalkozik a szabin-magyarság itteni történelmével, összefoglalóan megállapítja: „Amint látjuk tehát, a mezopotámiai és a Kárpát-medencei nép ez időpontban egy és ugyanannak nevezhető, úgy régészeti, mint embertani alapon. Vallásuk, kultúrájuk és nyelvük ugyanaz és szerves részei annak a nagy ős-szabini területkörnek, amelynek határai a Földközi-tengertől messze az Aral-tóig, a hindu Kushig és az Indus völgyéig is, terjesztvén a földműves mesterséget, valláskultuszával és kultúrvívmányaival egyetemben.”

 

Hasonló véleményt fejt ki Radics Géza: Eredetünk és őshazánk című (USA 1988) tanulmányában a magyarságnak a Kárpát-medencei és közel-keleti őstörténetével kapcsolatban. Elveti a Bach-korszak előítéletei alapján kialakult szemléletet. Logikai képtelenségnek tartja Árpád bejövetelétől számítani a magyarság megjelenését a Kárpát-medencében. Érvei alátámasztására – többek között –Berzsenyi Dánielt idézi. (51. o.)

 

„Régóta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, melyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzetek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavunk származatját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam.” – Majd pedig így folytatja:

 

„Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt öröminél tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar átalláttam azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja, mert nyilván tapasztalom azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyaknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegennek vélt európai nyelvekben is általában a magyar gyökerekből lehet származtatni.”

 

Sajnálatos, hogy Hunfalviék még Berzsenyit sem tartották arra érdemesnek, hogy nyelvünkre vonatkozó megállapításait figyelembe vegyék, mielőtt még a módszertanilag is helytelen finnugor elmélettel előálltak.

 

Az eddigiekből láthattuk, hogy a Kárpát-medence nemcsak az írás eredetének, hanem a szabin magyarság révén őstörténetünknek is egyik bölcsője. A továbbiakban a közel-keleti bölcső tárgyalásánál ez a történelmi háttér folytatódik.

 

Erdélyi István régész (Volgai Bolgárok, Élet és Tudomány 1975. november 1.) Jelena Halikova kazányi régész azon megállapítását idézi, hogy a volgai Bolgárország Szuvar nevő városának neve a magyarok őseivel függ össze, mivel a magyarok régi neve szavar volt, mely eredetileg a szabin-szavir népnévre vezethető vissza. Bár a cikk nem említi, de Djakonov leningrádi kutató a hurri és urarturi nyelvekről írt munkájában (Hurrish und Urarttaisch –oroszból fordította: Karl Sdrembeck-R.Ritzinger, München, 1971.) közöltek szerint a szabirok legdélibb szállásterülete a Kaukázus előterében volt. Innen kerülhettek északabbra a volgai bolgárok földjére, valamint a cikkben is megjelölt helyekre a népvándorlás során. Ez a népvándorlás az asszírok állandó, kegyetlen támadására történt északra, nyugatra és észak-keletre. Djakonov szerint az észak-kelet felé kirajzó szabírokról nevezték el Szibériát, amit ma is magyar hangzású földrajzi nevek igazolnak. A Kaukázus déli lejtőjéről valóban könnyen eljuthat egy törzs akár a szkítákkal együtt Főnícia területére is, ahol a különböző szemita csoportokon kívül a szabírokkal együtt más népek is éltek, akikre a főniciai elnevezés gyűjtőnévként is szolgált.

 

Djakonovnak a szabin nép történetével kapcsolatos megállapítását minden téren alátámasztja a Kárpát-medencével kapcsolatban említett Bíró Józsefnek a Szabírok őstörténete című munkája. Külön fejezetben részletesen foglalkozik a szabin nép közel-keleti őstörténetével, idézve az ezzel kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket. Ebből a rovásírásunk eredetének megértésével kapcsolatban néhány fontosabb történelmi adatot közlök. Djakanovval együtt a szerző is hiteles történelmi adatokkal igazolja a szabír-sumér-magyar népnév azonosságát. Ezzel kapcsolatban így ír a szabír-magyarokról:

 

„Ma már minden tétovázás nélkül mondhatjuk, hogy ők rakták le a hatalmas sumér civilizáció alapjait is, beleértve a kerék, az írás feltalálását, az írott történelem elindítását, az öntözőcsatorna-rendszerű földművelés bevezetését, és a széleskörű és magas fokú kézművesipar megalkotását.”

 

 Folytatjuk…

 

 

 

2.

 

A Kárpát-medence ősidők óta alkalmas volt - fölrajzi fekvésénél fogva – emberi kultúra kialakulására. Ezt bizonyítják az eddigi régészeti kutatások eredményei. Általános vélemény, hogy egyetlen terület a Kárpát-medence, ahol a megtelepedett ősember továbbfejlesztette civilizációját és őshonossá vált. Ennek bizonyítékaként néhány valódi ősember telephelyét említem meg. A Bükk hegységben a Subalyuk, a tatai vadásztelep, az érdi nagytábor és a Jankovich-barlang. Kormeghatározásukra álljon itt egy idézet László Gyula Vértesszőlőstől Pusztaszerig című könyvének (Gondolat, Budapest,1974.) 37. oldaláról:

 

„Emberősünk sohasem volt tapasztalatlan, nem a nulla pontról indult el természet –és környezetismerete, hanem kiszámítatlanul messziről hozta magával nemzedékek ezreinek felgyülemlett tapasztalatait. Millió évekre nyúlnak vissza ezek, vagy csak másfél millióra, netán egyre, vagy épességgel csak félre? Ki tudná? A vértesszőlősi ember több százezer éves lelet, de már kőszerszámokkal, tűzzel élt, s hitt valamiféle koponyavarázslatban.”

 

A kedvező földrajzi viszonyok között a demográfiai robbanások eredményeként szaporulat következett be, ami egy magas fokú kultúra kialakulását eredményezte. Napjainkban is gyakran kerülnek elő a régészek ásója nyomán fejlett kultúrájukat igazoló leletek. Nem véletlen tehát, hogy egy egyedülálló, többezer éves íráskultúra kialakulhatott. Említettem, hogy ez az íráskultúra az írás másik bölcsőjével a Közel-Kelettel is szoros kapcsolatba került. Az újabb kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a közel-keleti íráskultúrának létrehozója a szabin nép volt. A Kárpát-medencének a Közel-Kelettel évezredekre visszamenő kapcsolatából logikusan következik, hogy mindkét területen egymással rokon etnikum élhetett. Régészeti adatok bizonyítják, hogy a Kárpát-medencében időszámításunk előtt kb. hatezer évre visszamenőleg szabin nyomok mutathatók ki, Bíró József 1986-ban, Buenos Airesben megjelent: A szabinok őstörténete című könyve összefoglalja az ezen ősnép életével kapcsolatos eddigi kutatási eredményeket. Részletesen foglalkozik a szabinok közel-keleti történelmével, valamint Kárpát-medencei jelenlétével. A bevezetőben a szabin népnévre vonatkozóan a következőket állapítja meg: „Ma már ismeretesek előttünk az őscsaládfa népeinek nevei mint: mahgar, hun, kus, mauri, szkíta, szaka, hurri, subar-szabír stb.” A szabinok Kárpát-medencei tartózkodásával kapcsolatban idézi Gordon Chieldnek a The Danube in Prehistory című könyvében (Oxford, 1929.) megjelent megállapítását: „A Kárpát-medencében egy magas fokú sumér kultúra létezett úgy i.e. 3500 táján, amely időpont kb. megfelel a sumérok Mezopotámiában való megjelenése időpontjának is.”

 

Az eddigi régészeti leletek alapján a szerző megállapítja, hogy : „…az ősszabíroknak már jelentős kultúrközpontjaik voltak a Kárpát-medencében úgy i.e. 550 táján. Különösképpen a Körös- és Olt-völgyi kultúrák képviselték jelentékenyen ezt az időszakot.” Majd így folytatja: „…az Olt-völgyi erősdi kultúra (Erdély, Hargita megye) mintegy kétezer évvel megelőzi a suméroknak a történelem színpadára való jutását. Az erősdi kultúrkörhöz tartoznak a tordosi írásos leletek, valamint a szomszédságában lévő Oltszemen talált leletek.

 

Erősdről kb. 2500, Oltszemről kb. 1000 db leletet tartanak számon, melyek mezopotámiai kultúrkörre utalnak.”

 

Folytatjuk…

 

1.

 

A magyar rovásírás eredetéről, máig is fennmaradt emlékeiről a Küskarácsontól Sülvester estig főcímmel, és Egy botra rótt középkori székely kalendárium és egyéb rovásírásos emlékeink alcímmel 1985-bem könyvem jelent meg. Ebben kimutatom, hogy az írástörténetben minden összefügg egymással, így a magyar rovásírás is az írástörténet fejlődésének szerves része, azt nem lehet csupán a türk írásból eredeztetni, ahogyan többen még ma is vélik. Az írástörténetnek történelmi háttere is van, amit szintén összefüggésiben kell vizsgálni, a történelmi eseményeket tehát nem lehet egymástól függetlenül tárgyalni, ahogyan általában teszik, mert ez zavarokhoz, hamis eredményekhez vezet. Ezért évezredekre visszamenőleg a valóság megközelítéséhez az összefüggések figyelembevételével valamennyi segédtudományra, így az írástörténetre is feltétlenül szükség van. A kutatók ezt általában mellőzik.

 

 Az említett könyvemben a magyar rovásírás eredetét a kb. 3500 éves föníciai rovásokra vezetem vissza, kimutatva, hogy ezzel van rovásírásunknak legszorosabb kapcsolata. Ez azt jelenti, hogy elődeinknek megfelelően vagy kisebb csoportjának ott kellett lennie az ősforrásnál. Továbbá kimutatom, hogy föníciai alapjelekből hangrendünknek megfelelően logikailag is egységes jelrendszerünk alakult ki. Az Árpád-kori nyelvezetet őrző középkori székely rovás botnaptár, valamint egyéb rovásírásos nyelvemlékeink ismertetése kapcsán bizonyítom, hogy rovásírásunk rövidítési rendszere már akkor nyelvünk törvényeire épült, így a kor legfejlettebb rövidítéses írása lett, mely logikailag mai gyorsírásunknak rövidítési rendszerével kapcsolatos.

 

A következő könyvem 1988-ban jelent meg. Az írás bölcsője és a magyar rovásírás főcímmel és Újabb adatok ősi írásunk történetéhez alcímmel. Ebben már a kb. 6500 éves erdélyi tatárlakai és a kb. 4800 éves tordosi írásos emlékekből indulok ki, utalva a rovásjeleinkkel való alaki összefüggésekre, valamint a krétai, föníciai, egyiptomi és mezopotámiai írásokkal való összefüggésekre. Ezzel bizonyítom az írás eredetének két bölcsőjét: a Kárpát-medencét és a Közel-Keletet Mezopotámiai központtal. Külön táblázatban mutatom ki a székely-magyar rovásírás több ezer éves ősi elemeinek kapcsolatát az egyiptomi és mezopotámiai írásokkal, valamint a magyar rovásírás jeleinek írástörténeti összefüggéseit.

 

Lehetőséget kaptam a két könyvem egybeszerkesztett és kibővített kiadásának elkészítésére. Ebben  már Bíró Józsefnek A Szabír nép őstörténete című munkáját is felhasználom. Könyvem ide vonatkozó részét röviden ismertetem, kiegészítve azon magyar hangzású földrajzi nevekkel, melyek a Közel-Keleten, a mai Olaszország etruriai részén és a Kárpát-medencében is előfordulnak.

 

Csodálatos, hogy már a székely botnaptár rovója is utal az írás Közel-Keleti és Kárpát-medencei bölcsőjére és egyúttal rovásírásunk eredetének őstörténeti hátterére, amikor a névünnepek és egyéb ismeretek felsorolását ezzel a két szóval fejezi be: Perzsia, Pannónia. A rovó tudatában még élt eredetmondánknak, a Csodaszarvas mondának perzsiai változata, mely szerint Nimród két fiával, Hunorral és Magyarral a Mezopotámiával határos Perzsia területén űzték a csodaszarvast, onnan Meotisz vidékére kerültek, a két testvér tovább, egészen Pannóniáig, azaz a Kárpát-medencéig űzte a szarvast, „ahol a saját nyelvüket beszélő népek éltek”. Ez a változat akkor vált ismertté, amikor a Magvető kiadó 1982-ben magyar nyelven is megjelentette a „A Magyarok története” őskrónikát. (Eredeti címe. Tarihi üngürüsz, törökből magyarra fordította Blaskovics József.) Az írással együtt tehát őstörténeti háttérként eredetmondánk is összekapcsolja a Kárpát-medencét a Közel-Kelettel. Tekintettel arra, hogy az írás eredetének vizsgálatát időrendi sorrendben az erdélyi tatárlakai és tordosi írásos emlékekkel kezdtem, ennek őstörténeti hátteréül először röviden a Kárpát-medencét ismertetem.

 

Folytatjuk…

Oldal: A magyar rovásírás eredetének őstörténeti háttere
Hírvivő Hermész - © 2008 - 2024 - hirvivo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat