Hírvivő Hermész

Politikai, gazdasági, kulturális magazin

 

Hozzányúltak az aranyhoz?

Több európai jegybank is kimentené a készleteit az amerikai Fed trezorjaiból

Egyre erősebb a gyanú: az amerikai központi bank a válság után hozzányúlt a más államok jegybankjai által a tengerentúli trezorokban tárolt aranykészletekhez. A bizalom megingása miatt Hollandia a minap 122 tonna aranyat vitt haza, amit lehet, hogy a piacról vásárolt meg a Fed. A németek tavaly meg sem tekinthették a készleteiket.

Megingott a bizalom az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) iránt. Többek között ez áll annak a hátterében, hogy több európai jegybank már nem érzi biztonságban a New Yorkban elhelyezett aranykészletét, és annak részleges kimentéséről döntött. A múlt héten a holland központi bank (DNB) 122 tonna aranyat hozott el az Egyesült Államokból, ami azért is furcsa, mert a kanadai és a brit jegybankoknál elhelyezett nemesfém-készletéhez nem nyúlt. Hollandia ráadásul épp a közbizalom erősítésére hivatkozva hozta haza az arany egy részét – értesült a napokban a Dow Jones hírügynökség.

A DNB aranykészletének 31 százalékát szeretné Amszterdamba helyezni a jelenlegi 11 százalék helyett, hogy csillapítsa a lakosság aggodalmát a nemesfém biztonságát illetően. A New York-i Fednél még így is ott maradt a holland arany 31 százaléka, míg a briteknél 20, a kanadaiaknál pedig 18 százalékot tartalékolnak. A hírügynökség kiemeli, hogy több európai jegybank szánta rá magát hasonló lépésre az utóbbi években, elsősorban azért, hogy megnyugtassa a lakosságot az arany garantált hozzáférhetőségével kapcsolatban. Korábban Németország és Franciaország is jelentős mennyiségű arany kimenekítéséről döntött, és a hét végén lezajlott svájci népszavazásnak is részben ez volt a tétje.

A kanadai Global Research lap nemrég megjelent elemzése rámutat, hogy 2011-ben Hugo Chávez venezuelai elnök kezdte el az arany kimentését az Egyesült Államokból. A dél-amerikai állam birtokolja papíron a legtöbb, 8134 tonna aranyat. A bizalom megingásának legfőbb oka, hogy a Fed aranykészleteit állítólag 50 éve nem auditálták, az utolsó nyilvános ellenőrzésre 1953-ban, Eisenhower elnök idején került sor. Akkor azonban csak a papíron szereplő arany öt százalékát találták meg, így valóságos ellenőrzés hatvan éve nem volt. A Global Research szerint ezért is erősödött a gyanú a válság kitörése után, hogy a Fednél esetleg hozzányúlhattak a külföldi tulajdonban lévő készletekhez is.

A Lehman Brothers befektetőház 2007-ben bekövetkezett csődjét követően egyre több állam hozta haza a Fednél őrzött nemesfémkészletét attól tartva, hogy a bankok dominószerű bedőlése esetén bajba kerülhet a dollár, és nehezebben férhetnek hozzá letéteikhez. A bizalmatlansághoz hozzájárult, hogy a németek tavaly nem tekinthették meg a Fednél hagyott saját aranykészletüket, és erős a gyanú, hogy a hollandok mostani aranyigényét is nem a trezorból, hanem a szabad piacról, vásárlással teremtette elő a Fed. – Az ukrán jegybankból is az amerikaiak pénzelte puccs után tűnt el az aranykészlet – teszi hozzá a lap.

2014 december 02.

Forrás: Magyar Nemzet, szerző: Szabó Anna

 

FED, aranytartalék, Hollandia, Global Research

XXX

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 20
Heti: 147
Havi: 577
Össz.: 201 699
Oldal: Hozzányúltak az aranyhoz?
Hírvivő Hermész - © 2008 - 2018 - hirvivo.hupont.hu