Hírvivő Hermész

Politikai, gazdasági, kulturális magazin

 Címkék: Dsida Jenő, Tamkó Sirató Károly, József Attila, Vörösmarty Mihály, Ady Endre, Arany János, Kosztolányi Dezső, Petőfi
 

petofi

HA FÉRFI VAGY, LÉGY FÉRFI...

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele...
Azért ne hagyd magad!
 

 

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne szád hirdesse ezt,
Minden Demosthenesnél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtevé
Munkáját, elenyész.

 

Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.

 

Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
„Koldusbot és függetlenség!”
Ez légyen jelszavad.

 

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.

 Pest, 1847. január

 

250px-kosztolanyi_dezso_-_radio_1935.jpg 

Kosztolányi Dezső

 

A MAGYAR PARASZT

 

Csak akkor látod őt, ha szürke éjjel

száguld tovább a gőzvasút veled

s a hajnal mérgező lehelletével

leng tejszínűn az alvó táj felett.

 

Merengve megy előre, méla, álmos,

lovát magára hagyja szántani,

olykor kitárja karját, mint a táltos,

csillognak inge hószín fodrai.

 

Roskadt inakkal lassan ballag aztán,

bölcs mélabú van napsütötte arcán,

de szem nem látta őt könnyezni még.

 

Mint egy bús isten jár a zöld mezőben,

döbbenve nézem, mint halad előttem

és nem tudom, mi bántja nagy szívét.

 

1906

 

 

Kétszáz éve, 1817. március 2-án született Arany János

arany_janos.jpg

 

Szondi két apródja

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
   Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
   Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
   Odaillőt egy huri nyakra!"

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
   És pengeti, pengeti, sírván."

...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
   Meg nem marad itt anyaszülte.

"Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
   Odalenn vár mézizü sörbet. -"

Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
   Egyenest oda fog folyamodni.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
   Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
   Töri Drégel sziklai várát.

"Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:
   Idekinn hideg éj sziszeg aztán!"

A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
   Szügyeikben tőrt keze forgat.

"Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;
   Zengjétek Alit ma helyette!"

Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -
   Vele halni meg, ócska ruhába'!

"S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
   Fiaim, hozzá köt a hála!"

Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
   Kelevéze ragyog vala balján.

"Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!... Azonban elég:
   Ali majd haragunni fog érte."

Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
   Diadallal várta be végét.

"Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
   És börtöne kész Ali úrnak."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
   Ki miatt lőn ily kora veszte!

(1856 jún.)

 XXX

 

ady_endre_2_472493_56775.jpg

Ady Endre:

Intés az őrzőkhöz

 

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,

Csillag-szórók az éjszakák,

Szent-János-bogarak a kertben,

Emlékek elmúlt nyarakon,

Flórenc nyarán s összekeverten

Búcsúztató őszi Lidónak

Emlékei a hajnali

Párás, dísz-kócos tánci termen,

Történt szépek, éltek és voltak,

Őrzött elevenek és holtak,

Szívek távoli mosolya,

Reátok néz, aggódva, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

 

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,

Az Élet él és élni akar,

Nem azért adott annyi szépet,

Hogy átvádoljanak most rajta

Véres s ostoba feneségek.

Oly szomorú embernek lenni

S szörnyűek az állat-hős igék

S a csillag-szóró éjszakák

Ma sem engedik feledtetni

Az ember Szépbe-szőtt hitét,

S akik még vagytok őrzőn, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

 

1914?

 

 

jozsef_attila.jpg

Nem én kiáltok

Nem én kiáltok, a föld dübörög,

vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán,

lapulj a források tiszta fenekére,

símulj az üveglapba,

rejtőzz a gyémántok fénye mögé,

kövek alatt a bogarak közé,

ó, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,

te szegény, szegény.

Friss záporokkal szivárogj a földbe -

Hiába fürösztöd önmagadban,

csak másban moshatod meg arcodat.

Légy egy fűszálon a pici él

s nagyobb leszel a világ tengelyénél.

 

Ó, gépek, madarak, lombok, csillagok!                

Meddő anyánk gyerekért könyörög.                      

Barátom, drága, szerelmes barátom,                    

akár borzalmas, akár nagyszerű,                    

nem én kiáltok, a föld dübörög.

1924 első fele

 

xxx

 

215 éve, 1800. december 1-én született Vörösmarty Mihály

 

vorosmarty_mihaly_76202_822851.jpg

Vörösmarty Mihály

Gondolatok a könyvtárban 

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
     "Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
     Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
     Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
     De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rosz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
     Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
     És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
     Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
     Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!

1844 vége

 

xxx 

 

jozsef_attila.jpg

 

József Attila

 

ESZMÉLET

I

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

 

II

Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

 

III

 

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

 

IV

 

Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

 

V

 

A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

 

VI

 

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

 

VII

 

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

 

VIII

 

Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

 

IX

 

Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni 
belőled, arany öntudat!

 

X

 

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

 

XI

 

Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

 

XII

 

Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy' szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

1934 első fele

 

xxx

 

 

tamko_sirato_karoly.jpg

 

 Tamkó Sirató Károly

 

Bíztató

 

Ne ess kétségbe, érjen bármi! 

Csak egy a törvény: várni. Várni! 

Ha reszket alattad a föld: 
Csak önmagadat meg ne öld! 

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa. 
Felvirrad még magányod álma. 

Minden beérik, révbe fut: 
És győzött az, ki várni tud. 

 

 xxx

 

Vdsida.jpg

 

Dsida Jenő:

 

Közeleg az emberfia

 

Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, 
aki nem tőlem és nem tőled kap életet. 
Néhány pásztornak, akik sohasem öltek 
nyulat, nem hordoznak emberölő 
szerszámot, megjelenik az angyal és 
megjelenik a csillag és tele lesz dallal 
a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre 
és tudni fogjuk, hogy Ô az. 
Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei, 
a petroleumbányák frakkos császárai 
s könnyel a szemükben letérdelnek elé. 
Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme, 
legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog 
az örök épitők acélos vidámsága. 
Ô megmutatja minden vándornak az útat, 
minden töprengőnek az igazságot, minden 
haldoklónak az életet. Ô megmagyarázza 
nekünk a gépek dalának igazi értelmét, 
megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt 
legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék 
fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől. 
Ô nem ad országot nekünk, hanem otthont, 
nem ad fegyvert, hanem kenyeret. 
Ma még sirunk, 
mert a mosolygás nem én vagyok. 
Ma még sötét 
van, mert nem jöttem világosságnak, 
hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról. 
Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt. 
Eljön Ô, minden bizonnyal eljön. 

1929

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 53
Tegnapi: 50
Heti: 213
Havi: 645
Össz.: 205 747
Oldal: Versek
Hírvivő Hermész - © 2008 - 2018 - hirvivo.hupont.hu