Hírvivő Hermész

Politikai, gazdasági, kulturális magazin

címkék: renszerváltás, Antall József, MDF, Szdsz, Demszky, Orbán, Soros, Fidesz, kisgazda párt, Torgyán,  KDNP

 

Volt egyszer egy rendszerváltás

 

7.

Nem szeretnénk, ha valaki azt gondolná, hogy csak az MDF sorait tarkították különféle informátorok. Ezek a bomlasztó elemek ott voltak valamennyi számottevő párt soraiban, legtöbbször valamilyen vezető pozícióban. Ezt csak a félreértések elkerülése végett említettük meg.

Nos, még három pártról kell szót ejtenünk: a kisgazdákról, a Kereszténydemokrata Néppártról (KDNP) és a Magyar Szocialista Pártról (MSZP). Mielőtt a kisgazda érzelmű olvasóink megsértődnének, gyorsan leszögezzük, nevüket nem azért írtuk kisbetűvel, mert nem tiszteljük őket, hanem azért, mert a párt hivatalos neve: Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, s a név hosszúsága indokolja, hogy a továbbiakban is csupán „kisgazdának” nevezzük a pártot.

A KDNP és a kisgazda párt az MDF koalíciós partnerei voltak.

A kisgazdákra az állandó belső konfliktus volt a jellemző. Amikor bármilyen szinten a kisgazdapárt erre hivatott emberei megállapodtak valamiben a szövetségeseivel, néhány óra múlva megjelent egy másik csoport, és közölte: amiben korábban megállapodtak, az nem érvényes, mert az előző csapatnak nem volt felhatalmazása a megállapodás aláírására. Ez így ment körbe-körbe, vagyis a kisgazdákkal való bármilyen megegyezés nagyfokú bizonytalansági tényezőt hordozott magában.

Az állandó belső feszültség oka az volt, hogy az országban nem voltak kisgazdák, nem voltak szervezett földmunkások és nem voltak polgárok. A kisgazda párt a budapesti aszfalton termett, és dr. Torgyán József újpesti ügyvédi irodájában lombosodtak a kisgazda gondolatok, melyek majdnem az Antall-kormány bukását, majd később -némi FIDESZ segítséggel - a kisgazdapárt teljes felmorzsolódását eredményezték.

A KDNP a kezdetektől fogva kis párt volt, 6-10 % körül mozgott; lényegében az ország katolikus lakosságának politikával foglalkozó része tartotta életben. A párt vezető emberei valójában meghatározó vagy előremutató tevékenységet nem fejtettek ki, mégis a párt parlamentbe való bejutása mindig biztosnak látszott egészen addig, amíg Giczy György nem lett a párt első számú vezetője. Giczy rövid időn belül olyan belső ellentéteket gerjesztett, hogy a párt elemeire bomlott. Később Semjén Zsolt, Harragh Péter és barátai újjászervezték a pártot, majd örök és megbonthatatlan szövetséget kötöttek a FIDESZ-szel. Igaz ugyan, hogy a KDNP népszerűségét egyetlen közvélemény kutató szervezet sem képes kimutatni, viszont Semjén és a többiek ott ülhetnek a parlamentben. Ez a KDNP mostani létének egyetlen értelme.

Végezetül szót kell ejtenünk a szocialistákról. Moldova György a saját szemszögéből méltán nevezte őket árulóknak, hiszen az MSZMP-t puccs-szerűen oszlatták föl, létrehozták a Magyar Szocialista Pártot, melyet az MSZMP jogutódjának kiáltották ki, és ezzel megkaparintották az állampárt teljes vagyonát. A szocialista párt létrejötte során észlelhettük azt a csodálatos átalakulást, ahogy a marxizmus-leninizmus elkötelezett élharcosaiból kifejlődött a kapitalizmus és a piacgazdaság tántoríthatatlan gárdája.

A szocialisták mentalitását mutatja az, hogy a soraiból kiszorították azokat, akikben fellelhető volt egy kis szakértelem és némi magyarságtudat, így mára már kizárólag az internacionalizmusból kifejlődött kozmopolitizmus, és ennek ikertestvére: a mérhetetlen individualizmus jellemzi legjobban a pártot, és a minden részében jelen lévő szakmai hozzá nem értés. 

Ehelyütt nem kívánunk külön szólni a szocialisták által elkövetett vagyon- és közösségellenes bűncselekmények hosszú soráról, amely valósághűen ábrázolja a magyarországi korrupció rendkívüli méreteit.

Úgy hisszük, elég lehangoló képet festettünk a rendszerváltó politikai elitünkről. Meggyőződésünk, hogy a valóság ennél jóval ijesztőbb!

Visszakanyarodva az 1. részben írtakhoz: az immár öt éve tartó, és még ki tudja meddig húzódó válság elsődleges oka az, hogy a mindig éhes tőke már fölzabálta a közép-kelet-európai országok teljes vagyonát, eladósította egész Európát, ezért tovább kellene mennie az orosz területekre. Igen ám, de ott van a gonosz Putyin, aki ezt nem engedi. India is már nagyhatalommá fejlődött, Kína pedig olyan nagy és erős, hogy az amerikai államkötvények 80-90 %-ának birtoklásával tulajdonképpen az Egyesült Államok életben tartója. Az afrikai államoktól már nincs mit elvenni, a dél-amerikai országok pedig immár sorra öntudatra ébrednek, így nem lehet már őket tovább pusztítani. A Tőke tehát már nem tud hova menni, a Kör bezárult. Ez az a helyzet – és nem más -, amikor a Kígyó a saját farkába harap!

Ez volt tehát a Nagy Rendszerváltás. És mi lesz még? Senki nem tudja! 

 2012. 07. 24.

 Vége

 

6.

A rendszerváltás kezdetén, tehát 1989-től 1995-ig a FIDESZ szélsőségesen liberális párt volt, az SZDSZ fiókszervezetének is emlegették. Az Antall-kormány idején minden megnyilvánulásuk azt mutatta, hogy zsigerből nem kedvelik a kereszténységet, és a magyar nemzeti gondolatokat. A Szent Koronát kizárólag múzeumi tárgynak tekintették, és minden megnyilvánulásukból érződött egy nagyfokú öntudat, amely azt tükrözte, hogy ők minden kérdésben megfellebbezhetetlen tudással rendelkeznek. Azt már korábban említettük, hogy a Orbán Viktort és barátait – akik ma is meghatározó vezetői a FIDESZ-nek – Soros György és Aczél György válogatta ki oxfordi továbbképzésre, és miután onnan visszatértek, a megalakuló FIDESZ vezető emberei lettek.

A párt vezetése az 1994-es választások után – ahol a FIDESZ 7 %-ot ért el – rádöbbent két meghatározó körülményre:

1./ A választásokat megnyert szocialistákat realitásként el kell fogadni, hiszen taglétszám tekintetében velük nem kelhetnek versenyre, és a régmúlt időkből származó kapcsolati tőkéjük okán, Bal oldalon velük még hosszú ideig számolni kell.

2./ A liberális pártok mindig csak a harmadik politikai erőként jöhetnek szóba, hiszen sehol nincs meg az a tömegbázisuk, ami lehetővé tenné, hogy ők alakíthassanak kormányt.

Ez a két körülmény arra az elhatározásra juttatta a FIDESZ vezetését, amennyiben valamikor hatalomra akarnak kerülni, „új utakra” kell lépniük! Így lett a FIDESZ-ből „nemzeti-keresztény-konzevatív-polgári” párt.

Mint később kiderült, törekvésüket siker koronázta, ugyanis az egyéb jobboldali pártok megosztottsága végül azok felmorzsolódásához vezetett, és így Jobb-oldalon a FIDESZ lett az egyedüli meghatározó politikai erő. Ennek pedig az a következménye, hogy a 2010-es választások után a választópolgárok 50 %-a nem talál magának pártot, és ezért inkább elfordul a politikától.

Folytatjuk…

 

5.

Az MDF után az SZDSZ érte el a második legjobb választási eredményt, melyet az antikommunista jelszavainak köszönhetett. Ez persze szemfényvesztés volt, hiszen az SZDSZ lényegét tekintve polgári radikális párt, alapító tagjai pedig Jászi Oszkár „egyenes ági” leszármazottai. A polgári radikálisok ugyanakkor „első unokatestvérei” a nemzetközi kommunista mozgalom tagjainak. Nem volt véletlen tehát, hogy az SZDSZ később a szocialista pártnak koalíciós partnere lett.

Az SZDSZ egyik fő ideológusa Kis János volt, aki Lukács György elkötelezett híve. Vezető személyiségei, pl. Bauer Tamás, Pető Iván stb., mind-mind a Rákosi korszakban vezető szerepet játszó kommunista-ávós szülők gyermekei. Nem feledkezhetünk el Demszky Gáborról sem, aki annak idején a budapesti ellenzéki mozgalom legendás alakja volt, s mint a szamizdat kiadványok „lánglelkű” terjesztője, nagy tekintélyre tett szert a 88-89-es években, még a nemzeti radikálisok körében is. Az igazság azonban az, hogy a Demszky körül kialakult mítosz éppen olyan hazugság volt, mint maga a rendszerváltás.

Demszky 1970-ben kezdte el tanulmányait az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán. Abban az időben a Jogi Karon külön kasztot alkottak azok a Mao Ce Tungot kedvelő diákok, akinek szellemi atyjuk Lukács György, akiknek forradalmár példaképül Che Guevara, és akik Kádár Jánost jobboldali elhajlónak tekintették. Ők, a Kádár János hatalomra kerülésekor „tartalékállományba” helyezett rákosista szülők: „az elbocsátott légió” gyermekei.

E körbe tartozott Demszky Gábor is, a későbbi „nagy ellenálló”.

1972. március 15-én kokárdás egyetemisták, főiskolások gyülekeztek a Petőfi szobornál. Semmi különöset nem tettek, csupán önállóan kívántak megemlékezni a Márciusi Ifjakról. Természetesen az egyéni kezdeményezésre végrehajtott gyülekezés akkoriban tiltott volt, ezért a rendőrség felszámolta a csoportosulást, a résztvevőket átmenetileg bezárták a Bölcsész Kar aulájába, majd rövid vizsgálat után szélnek eresztették őket.

Értesülve a történtekről, Demszky és barátai március 21-én, a Tanácsköztársaság évfordulóján „ellentüntetést” szerveztek, és ennek során hangot adtak azon véleményüknek, hogy Magyarországon a Jobb Oldal felütötte a fejét, sőt a szocialista rendszer felszámolásán munkálkodnak, és ezt a Párt vezetése tétlenül tűri. Természetesen ezt a megmozdulást is felszámolta a rendőrség. Demszkynek az lett a büntetése, hogy egy évre felfüggesztették a tanulmányait.

Ez a „forradalmár” személyiség a 70-es, 80-as években többször járt Amerikában, ahonnan sikerült becsempésznie egy nyomdagépet, amin aztán kiváló minőségben tudta nyomtatni a szamizdat újságokat.

Nem árt ezen egy kicsit elmélázni!

Az is érdekes, hogy a 2010-es választások után a főpolgármesteri széket elfoglaló Tarlós István érdemei elismerése mellett bocsátotta útjára Demszky Gábort, holott körülötte sorra hullottak a fejek. Tehát Budapest állapotáért Demszkyt felelősség nem terheli!

Folytatjuk…

 

4.

Csepi Lajost egyébként különleges fából faragták, hiszen huszonkét év óta a legkülönfélébb vezetői beosztásban volt, és különös módon mindig sikerült a felszínen maradnia. Bizonyára valamiféle védett személy!

A rendszerváltás vezetőereje kétségkívül a Magyar Demokrata Fórum volt, amely eredetileg mozgalomként működött, és a harmadikutas társadalmi-politikai megoldásban gondolkodott. Antall József színrelépése, majd elnökké választása döntő változást eredményezett. Antall kijelentette ugyanis, hogy harmadik út pedig nincs: vagy szocializmus vagy kapitalizmus. „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” És semlegesség sincs, mert a nagyhatalmak nem hajlandóak garantálni Magyarország semlegességét és kizárólag euroatlanti integráció lehetséges! Ha nem, hát nem! Ezzel volt zárva az iránykeresés, és jött a vadkapitalizmus!

Egyébként az MDF tagságának 90 %-a hazafias gondolkodású személy volt. Ezek az emberek hittek a rendszerváltás őszinteségében és becsületességében, s nem tudhatták, hogy az általuk támogatott későbbi parlamenti képviselők jelentős hányada valamilyen titkosszolgálat ügynöke vagy pedig III/III-as besúgó volt. Amikor egyéni képviselői indítvány folytán az úgynevezett ügynöktörvényt tárgyalta az országgyűlés, Antall József kénytelen volt azt elszabotálni, mert amennyiben elfogadásra kerül, a kormány elveszítette volna a parlamenti többségét.

Az MDF-tagság pedig kapkodta a fejét, mert sehogy sem tudta felfogni, mi történik ebben az országban. A nemzetközi tőke pedig nekilátott, hogy az ország vagyonát megszerezze.

Sajnos a valós helyzetet akkor nem lehetett látni, mert akkor is a végletekig megosztott volt az ország, és a magyarok – ekkor is, mint mindig – egymás torkát szorongatták.

A lakosságot sokkolta a magas infláció, és a 20 % fölötti munkanélküliség. Voltak olyan térségek az országban, ahol a munkanélküliség elérte a 100%-ot. A gazdasági nehézségek hatására a lakosság többsége a kormány ellen fordult. A politikával foglakozó csoportosulások pedig végsőkig egymás ellen küzdöttek, ki-ki a meggyőződése vagy önös érdeke szerint.

Ez a végletes megosztottság sajnos a mai napig fennáll. Talán nincs még egy ország a Földön, ahol a politikai erőknek húsz év elteltével sem sikerült megállapodniuk egy nemzeti minimumban, vagyis néhány olyan alapelvben, amelyek a magyar nemzet fennmaradása és fejlődése szempontjából elengedhetetlenül fontosak, és amely alapelveket egységesen képviselnek más államokkal szemben.

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a politikai „elitünk” az eltelt 22-23 évben patriotizmusból, erkölcsből és tehetségből elégtelenre vizsgázott.

Folytatjuk …

 

3.

Egyszer csak azt vettük észre, hogy van már nekünk Ellenzéki Kerekasztalunk, mely tárgyalni kezdett az MSZMP-vel, majd az abból – puccsal - létrejött Magyar Szocialista Párttal. A mai napig sem tudja senki, hogy a Kerekasztalban részt vevő párt-alakzatok honnan merítették a legitimitásukat, hogy a Magyar Nép jövőjéről tárgyaljanak. Közben folyt a spontán privatizációnak nevezett szabadrablás, amely már 1987-ben elkezdődött, az előző részben felvázolt technikával.

A tsz-tagok nem győzték kapkodni a fejüket, amikor azt észlelték, hogy a kombájnok, az erőgépek sorra átvándoroltak a tsz-vezetők érdekeltségi körébe tartozó cégek tulajdonába; az egyes állami vállalatok eszközeinek egy része ugyanerre a sorsra jutottak, és a munkások beosztottak sehogy sem értették, miként lehetséges ez. Németh Miklós újdonsült miniszterelnök sem tett semmit a nemzeti vagyon szétlopásának megakadályozása érdekében, és ezért később méltó jutalmat kapott, ugyanis ő lett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank személyzeti elnökhelyettese. Ez a beosztás egyébként valószínűleg azon személyek parkoló helye, akik kellő súlyú szolgálatot tettek a nemzetközi pénzügyi köröknek.

Nem szabad elfelejteni, hogy 1989. tavaszán Antall József már a Magyar Demokrata Fórum tagja, később 1989. októberében az elnöke, és az 1990-es országgyűlési választások eredményeképpen ő lett a Rendszerváltó Miniszterelnök.

Bíró Zoltán az MDF első elnöke a mai napig is csodálkozik Antall József váratlan felbukkanásán.

Antall József egyébként az Ellenzéki Kerekasztal meghatározó személyiségévé vált, és jelentős befolyást gyakorolt az 1949. évi XX. Törvény, az Alkotmány átformálásában. Le kell szögeznünk, hogy a rendszerváltó politikai elit legkiemelkedőbb tagja volt mint viselkedéskultúrában, mint pedig politikai felkészültségben. Idő előtti halála kétségtelenül nagy vesztesége a magyar politikai életnek. Bármennyire is tiszteljük Antall Józsefet, nem hallgathatjuk el azon vélekedésünket, hogy Schultheisz Emil korábbi egészségügyekért felelős miniszter javasolta őt miniszterelnöknek, mint egyetlen alkalmas személyt, még 1988-ban.

A Németh Miklós vezette kormány jelentős intézkedése volt a rendszerváltás menetében az Állami Vagyonügynökség létrehozása 1990, márciusában. A vagyonügynökség feladata az lett volna, hogy a privatizációt törvényes mederben tartsa, és mindenkor a Magyar Állam érdekeit helyezze előtérbe. Talán mondanom se kell, hogy ez nem valósult meg, már csak azért sem, mert 1990-től 1994-ig a KISZ felső vezetésből származó Csepi Lajos volt az ügyvezető igazgatója. Ami csodálatos! Megmaradt ezen a poszton egészen négy éven át, és a rendszerváltó magyar kormány nem tudta vagy nem akarta elmozdítani a posztjáról, holott mindenki tudta, hogy tevékenysége – enyhén szólva – problematikus.

Folytatjuk…

 2.

Miután a legmagasabb szinten elhatároztatott a vasfüggöny mögötti országok demokratizálása, az egyes országokban is megkezdődtek az előkészületek a szocialista rendszerek lebontására. Az első lépések egyike volt a gazdasági társaságokról szóló 1988.évi VI. törvény megalkotása, mely lehetővé tette a különféle társas vállalkozások alakítását, átalakítását. Ehhez kapcsolódóan a Polgári Törvénykönyvben olyan módosítást hajtottak végre, hogy az un. „kezelői jog” kvázi tulajdonjoggá változott. Ez lehetővé tette, hogy az állami vállalatok, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok stb. vezetői a vezetésük alatt álló gazdasági egység egyes elemeit apportként gazdasági társaságokba bevigyék.

A gazdasági társaságokról szóló törvény és a kezelői jog liberalizációja volt az alapja a későbbi vagyonátjátszásnak és vadprivatizációnak.

 

Ez nagyjából a következőképpen történt:

 

Ezek a közösségi tulajdont képező cégek vezetői olyan gazdálkodást kezdtek folytatni, hogy a cég egyes részei súlyos veszteségeket okoztak magának a cégnek. Ez a veszteség bizonyság volt az akkori alaptételre, miszerint „az állam rossz házigazda”, és ezért mindenki jól jár, ha az állami-közösségi tulajdont mielőbb privatizáljuk.

Nos, az első számú vezetőnek kötelessége volt óvni az állami tulajdont a veszteséges gazdálkodástól, ezért társaival akként döntött, megszabadulnak a veszteséges részlegtől. Így került sor arra, hogy egy hasonló profilú, magánszemélyekből álló Kft-be apportként bevitték a veszteséges részleget. Ezzel a vezetők két legyet ütöttek egy csapásra: megszabadultak a veszteséget termelő részlegüktől, továbbá lehetőséget teremtettek arra, hogy a magánszférában esetlegesen nyereségessé váló részleg hasznából részesüljön az állami vállalat és rajta keresztül a Magyar Állam. Ez az apportálás tehát kétségkívül "hazafias cselekedet" volt.

 

Arra már senki nem figyelt oda, hogy ennek a bizonyos Kft-nek a magánszemély tagjai az igazgató és barátai, hozzátartozói, illetőleg az általuk megbízott személyek voltak.

Sajnos a remények hamarosan szertefoszlottak, ugyanis kiderült: ez a bizonyos Kft menthetetlenül veszteséges lett, és az állami vállalat vezetői, mint "jó gazdák", megszabadultak a veszteséges kft-üzletrésztől, és az üzletrészt átadták magának a kft tagjainak. Így vált egy állami vállalat stratégiai része magánszemélyek tulajdonává.

De kanyarodjunk egy kicsit vissza:

1987-ben néhány fiatal kikerült Oxfordba egy kis kiképzésre, Soros György segítségével. (Ők lettek később a FIDESZ alapító atyái.)

Eközben kezdtek felszínre bukkanni az ellenzéki politikai szervezetek: 1987-ben létrejött az MDF, 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatából az SZDSZ, megalakult a FIDESZ, majd 1989-ben a kisgazdapárt, és a KDNP. Még ebben az évben, októberben belső puccsal az MSZMP-ből létrejött a szocialista párt is, amely könyörtelen küzdelmet folytatott a Petrásovits Anna vezette újjáalakult szociáldemokrata párt ellen, melyet később sikerült felmorzsolnia.

Egyébként 1988-ban már nyilvánvalóvá vált, hogy itt rendszerváltozás lesz. A magyar nép többsége támogatta a változásokat, hiszen abban bízott, hogy végre olyan országban élhet, ahol a politikai vezetés a magyar érdekeket képviseli, és ahol lényegesen magasabb életszínvonalon élhet.

Akkor még nem tudhattuk, hogy az egész rendszerváltást a titkosszolgálatok és az MSZMP egyes felső vezetői (pl. Aczél György) vezénylik.

 Folytatjuk…

 

1.

A történelem tanulmányozásából az a következtetés vonható le, hogy a polgári fejlődés, majd később a kapitalista állam és –társadalom mindig bizonyos pótlólagos tőkebevitelt igényelt, és ez a többlet-tőke tette lehetővé az állam és a társadalom működését, viszonylag gyors fejlődését, és az egyes társadalmi rétegek jólétét.

Ilyen tőkeinjekció volt az Amerika felfedezését követő aranybehozatal, a gyarmatosítás, majd a gyarmatbirodalom felbomlása után a gazdasági eszközökkel történő új-gyarmatosítás.

Megfigyelhető, hogy a nyugati államok, majd később az USA is mindig akkor kerültek gazdasági hullámvölgybe, amikor ezek a pótlólagos források elapadtak.

Önként adódik a kérdés: miként lehetséges, hogy egy társadalom nem képes megállni a saját lábán?

A válasz nagyon egyszerű:

A kapitalizmus legfőbb gazdasági követelménye a folyamatos növekedés. Ehhez azonban szakadatlanul újabb és újabb nyersanyagra, és a termelés növekedéséhez igazodó bővülő piacokra van szükség. Ebből a mókuskerékből azonban nem lehet kiszállni, mert a növekedés leállása a fennálló rendszer összeomlását eredményezi.

Ma már nyílt titok, hogy a nemzetközi kábítószer kereskedelem mögött egyes fejlettnek mondott államok és a legnagyobb nemzetközi pénzintézetek állnak, ugyanis a kábítószerek nemzetközi kereskedelme a vezető tőkés- államoknak és a bankoknak pótlólagos pénzügyi bevételeket biztosít. Erre jó példa az afganisztáni háború, amely az ópiumtermelés és –kereskedelem feletti ellenőrzési jog gyakorlásáért folyik.

Az 1980-as évekre USA és Nyugat-Európa államai nehéz gazdasági helyzetbe kerültek, ugyanis a beteges gazdasági növekedés miatt a piacaik felvevőképessége elégtelennek bizonyult, továbbá a további növekedéshez mielőbb pótlólagos tőkére volt szükségük.

Igen ám, de a szocialista tömb az „ő vasfüggönyével” nem tette lehetővé a tőke szabad áramlását se be, se ki.

- Nosza, rajta, demokratizáljuk ezeket az államokat! – mondták a legfőbb döntéshozók, valahol a szabadkőműves-piramis legfelső szintjén.

Mi pedig várakozó örömmel tekintettünk a jövőbe, hiszen 1986-87-ben már egyértelmű volt: jelentős változás előtt állunk.

Folytatjuk…

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 122
Tegnapi: 278
Heti: 400
Havi: 3 319
Össz.: 191 555
Oldal: Rendszerrváltás
Hírvivő Hermész - © 2008 - 2018 - hirvivo.hupont.hu