Az immár 5 éve tartó, egyre elmélyülő gazdasági-pénzügyi világválság valójában energiaválság. Az elmúlt ötven évben, az egyre erőteljesebb gazdasági növekedési kényszer, és ennek gyermeke a gazdaság globalizálódása az emberiség energiaszükségletének drasztikus megnövekedését eredményezte, amelyet a hagyományos energiaforrások egyre nehezebben és egyre drágábban képesek kielégíteni. Az energiaárak ugrásszerű megnövekedése felborította a gazdaság korábbi egyensúlyát, ami elvezetett a mostani tartós, és mindenre kiható gazdasági válsághoz. (Mivel a végső fogyasztó mindig az egyes ember, az általános eladósodás jelentős fogyasztás-csökkentő tényező.)
A szénhidrogéneken alapuló energiatermelés megdrágulása ráirányította a figyelmet az úgynevezett alternatív energiaforrásokra: a szél-, a nap-, a biomassza-energia stb. felhasználására. Napjainkra kiderült azonban, hogy ezek az alternatív energiaforrások csupán mint kiegészítő lehetőségek jöhetnek szóba.
A hagyományos energiaforrások szűkössége, és egyre költségesebb kitermelhetősége tovább fogja növelni az energiaköltségeket. Ugyanez vonatkozik az atomenergiára is, hiszen az ehhez szükséges uránérc-készletek szintén kifogyóban vannak.
Ez a helyzet tehát a XXI. század első negyedében! Nincs élő ember, aki számunkra bíztatót tudna mondani az energiahelyzet megoldását illetően. Ha valaki hirtelen feltalálna valami radikális és egyben használható megoldást, akkor is legalább húsz év kellene ahhoz, hogy az új megoldást a mindennapi életünk számára használhatóvá tegyük.
A jelenlegi helyzetből véleményünk szerint két irányban vezet út:
1./ Totális összeomlás, és a romokon az Emberi Civilizáció újraépítése;
2./ Békés átalakulás és mintegy átnövés egy önellátáson és öngondoskodáson alapuló társadalomba.
A nagyhatalmak vezetői sajnos egy harmadik megoldásban gondolkodnak, legalább is a hatalmas fegyverkezés erre enged következtetni. Ez a harmadik megoldás egy újabb totális háború lenne, ami azonban az emberiség alapvető gondjain nem segítene, s lényegében az első helyen említett iránnyal lenne azonos, vagyis a totális összeomlással.
A második irányt sokan utópiának tartják, holott, ha körülnézünk, több biztató kezdeményezést láthatunk. Hazánkban is léteznek már olyan települések, ahol a saját energiarendszer kiépítésén fáradoznak, épülnek olyan lakóépületek, amelyek önálló energiaellátással rendelkeznek; kiderült, hogy stabil, működő társadalom létrejöttéhez elengedhetetlen az, hogy a települések lakói helyben tudjanak dolgozni; egyre többen meglátják a többgenerációs családmodell előnyeit.
Mi tehát úgy hisszük, rá tudunk lépni erre a második útra abban az esetben, ha a vágyainkat a lehetőségeinkhez igazítjuk, és ismét rájövünk arra nyilvánvaló tényre, hogy az ember nem csak individuum, hanem közösségi lény is.
2012. 09. 27.
DSZP