Honlapunkon olvasható Kölcsey Huszt c. verse. Nem tudom pontosan, milyen gondolati mechanizmusok játszódtak le a fejemben, amelyek arra ösztökéltek, hogy felhívjam a figyelmet Kölcsey halhatatlan alkotására. Bizonyára ezt hívják intuíciónak. Ahogy ízlelgettem a sorokat, rájöttem: Kölcsey nekünk írta ezt a költeményt, hiszen még az ő korában, a Reform Korban sem volt talán olyan aktuális, mint napjainkban, a mai Magyarországon.
Több olyan barátra tettem szert az elmúlt évtizedekben, akiknek szívbéli hazaszeretetéhez nem fér kétség, akik naponta elsiratják a magyarságot, mert „egyedül vagyunk a népek tengerében”, de amikor valamilyen tényleges tevékenységet kellene végezni, akkor bizony kissé hátrébb húzódnak. Ezeknek a kedves barátaimnak ajánlom a fenti sorokat.
(Ez a két sor emlékeztetőül itt marad a címoldalon, mindannyiunk buzdítására.)
Úgy érzem, mindannyiunk feladata, hogy egységet és harmóniát teremtsünk múltunk, jelenünk és jövőnk között. Vannak persze olyanok – nem is kevesen -, akik azt gondolják, elmennek innen, máshol próbálnak szerencsét, hiszen csak egy életük van.
Biztos vagyok benne, hogy mi, akik nem így gondoljuk, többen vagyunk.
2011. január 20.
D.SZ.P.